Üdv mindenkinek!
Remélem nagyon jól telnek az ünnepek, s karácsony alkalmából készültem egy kis meglepetéssel. Mivel már rég volt új rész, arra gondoltam, most sem azzal jelentkezem, hanem valami mással.
Reméltem, hogy esetleg jobban is kíváncsiak vagytok a szereplőkre, így összeírtam róluk pár érdekességet. Az összes karaktert nem szerettem volna kiírni, így a hozzám legkedvesebbeket hoztam nektek. Persze, hogyha valakinek kihagytam a kedvencét, akkor hozzászólásban nyugodtan jelezze.
Nem is szaporítanám tovább a szót, jöjjenek a szereplők!
Camilla Elizabeth Darling
1. Camilla balkezes
2. Josephine-re második anyjaként tekint
3. Nem szeretne megházasodni
4. Titokban vágyik a szerelemre
5. Kedvenc állata a ló
6. Imád meztelenül úszni Landlake-ben
7. Alicia az első pillanattól kezdve a legjobb barátnője
8. Utálja, ha valaki parancsolni akar neki
9.Kedvenc színe a levendula
10. Beszél latinul
+1 Nem tud főzni
Hugó Lordes
1. Jobb kezes
2. Nagy családot szeretne
3. Az életét is feláldozná szeretteiért
4. Egy napon született Camill-lal
5. Nem hisz a varászlatokban
6. Versekben írja le az érzéseit. Ezt senki sem tudja róla.
7. Mindig azt teszi, amit a szíve jónak ítél
8. Fél a sötétben
9. Allergiás a levendulára
10. Tud lovagolni
+1 Szeret félmeztelenül járkálni
Juanito Verde
1. Egészen kiskora óta ismeri Hugo-t
2. Próbálja mindig a dolgok jó oldalát nézni
3. Imádja önmagát
4. Szeretne gazdag lenni
5. Alacsonyabb, mint Hugo
6. Nagyon szereti a gyerekeket
7. Koromfekete haja van.
8. Tériszonyos
9. Rosszul megy neki a számolás
10. A szülei rabszolgák voltak
+1 Általában az érzelmei vezérlik
Tristan
1. Testvéreként szereti Alicia-t
2. Nem kedvelte Sophie-t
3. Nem meri kimutatni az érzéseit
4. Mindent tud a természetfeletti lényekről
5. Folyékonyan beszél franciául és spanyolul
6. Remekül tájékozódik az erdőben
7. Már harapta meg holtfarkas
8. Nem a szavak embere
9. Ő a legidősebb
10. Az álma, hogy orvos legyen
+1 Senkit sem enged be a szobájába
Ennyi lett volna az én kis meglepetésem, remélem tetszett. Legközelebb már az új résszel jelentkezem, addig is nagyon boldog és szeretetteljes ünnepeket kívánok nektek!!!
Sok-sok ölelés: xx Fanny
2014. december 24., szerda
2014. december 6., szombat
13. Rész
Sziasztok,
rég érkezett új rész, ne haragudjatok. Iszonyatosan boldog vagyok, mivel már 9(!) olvasója van a blognak! Nagyon köszönöm nektek, és nem is húzom tovább az időt, jó olvasást!
xxx Fanny
Kínok, bajok, érzelmek
rég érkezett új rész, ne haragudjatok. Iszonyatosan boldog vagyok, mivel már 9(!) olvasója van a blognak! Nagyon köszönöm nektek, és nem is húzom tovább az időt, jó olvasást!
xxx Fanny
Kínok, bajok, érzelmek
Camilla
Három napja gubbasztottam kicsiny szobámban,s újonnan szerzett "lakótársaim" felváltva ápolgattak. Alicia, Tristan és Juan minden nap bejött, hogy megnézze, gyógyulgat-e már a lábam. Hugo-t egyszer sem láttam, mióta egy nagy ostobaságot tettem. Fogalmam sincs,mi üthetett akkor belém...
Mikor Tristan bejött, elfogott a hála. Azt a csókot csupán köszönetnek szántam, s nem gondoltam, hogy galibát csinálok. Hugo arca azóta sem ment ki a fejemből, ahogy benyit, s átsöpör rajta valami. Szinte közömbös volt, de mégsem. Leírhatatlan, amit akkor éreztem. Azonnal utána akartam menni, de nem volt erőm. Tristan hitetlenkedve meredt rám, amit meg is értek, s e miatt szörnyen is éreztem magamat. Tris kisietett a szobából, majd dörömbölésre is emlékszem, amit elnyomott a szemhéjam leereszkedése. Az álom hatalmas, ólmos keze magával ragadott, elfeledtetve az életet.
Három nappal a történtek után, a nap fénye bevilágította az egész szobámat, amitől egész testem felmelegedett. A kedvem semmilyen volt, amihez lassacskán kezdtem hozzászokni. Szörnyen hiányoztak a testvéreim, de nem tudtam ellene mit tenni. Magányos is voltam, és a hiszti egyre jobban gyülemlett bennem, amit nem akartam senkire sem rázúdítani. A legrosszabb tulajdonságom, hogy sokat szenvedek, nyavalygok, bár neveltetésem megtorolta ezt. Kiskoromban Josephine ügyelt rá, hogy nyilvános ünnepségeken rendesen viselkedjek. De hosszú évek teltek el, s húgom már nincs velem. A saját lábamra kellett állnom, amibe nem fértek bele a gyerekes érzelemkitöréseim.
Lejjebb húztam a takarómat, egészen a bokámig, s finoman kikötöztem bal vádlimat. A seb majdnem az egész területén végigfutott, de szépen gyógyulgatott. Nagyobbacska mélyedések díszítették lábamat, melyen lilás véraláfutásokat is felfedezni véltem. Sóhajtva visszatekertem a puha anyagot, majd betakaróztam. Étvágyam nem volt. Kimenni nem akartam, de feküdni sem volt kedvem. Befordultam a fal felé, majd vissza. Sehogy sem volt kényelmes, ami nagyon idegesített. Az agyam Hugo körül forgott, s mindennél jobban tudni akartam, mit érez. Tristan-nel is beszélni szerettem volna, de idő kellett hozzá, hogy a szemébe tudjak nézni. Szenvedéseim végtelennek tűntek, amit egy halk kopogás tört meg. A szívem erősen kalapált, s reménykedem, hogy nem Tris az.
- Gyere be!- Az ajtó résnyire kinyílt, s egy barna lobonc bukkant fel mögüle. Alicia látványa, s az arcán terülő mosoly teljesen megnyugtatott. Ez a lány eszméletlen! Lelke szinte világít, ahogy megtelik pozitív energiával, s ezt képes átadni, csupán egy mosollyal. A legsilányabb körülmények sem terítették le, ami igencsak irigylésre méltó adottság.
- Azt hittem, alszol. Nem akarlak zavarni, csak szólj és kimegyek.- Felültem az ágyban, majd odébb vittem hátsófelem, helyet adva fekete barátnőmnek, aki szégyenlősen ácsorgott.
- Dehogy zavarsz! Ülj le! El sem hiszed, mennyire nyomorultul érzem magam. Három napja kínoznak a gondolataim, de mindegy is, mert a te arcod ragyog. Mesélj, mi történt?- Teljesen belelkesültem, hogy végre akadt társaságom,így mindent szegény Alira zúdítottam. Mindannyiunk hangulata elég fagyos mostanság, így Ali apró boldogsága is annyit ért, mint sivatagban egy korty víz.
- Csak meg akartam nézni, minden rendben van-e. Tristan napok óta azt hajtogatja, hogy ne zavarjalak. Teljesen meg van őrülve...- A lelkesedésem elillant, amint Tris szóba került. Rögtön elfogott a rémület, hogy Alicia tudja, mi történt. Egy értelmes mondat sem keringett a fejemben, amit Ali is észrevehetett az arckifejezésemen.
- Baj van?- Kétségbeesetten fürkészett, Mire összekapartam magam.
- Nem, nincsen. Minden rendben. Tristan nem mondott semmit?- Ali hosszasan elgondolkodott, ami idegtépően hatott rám.
- Nem hiszem. Senkivel sem beszél. Biztosan kimerült, ahogyan Hugo is. Pár nap múlva biztosan a régiek lesznek.- Kissé megkönnyebbültem, hogy nem tud a csókról, de dühített, hogy Tristan szóra sem méltat.
- Beszéljünk inkább rólad. Feldobottnak tűnsz.- Mosolyt erőltettem magamra, mert nagyon érdekelt Ali vidámságának oka, s meg akartam végre feledkezni a saját gondjaimról. Ali elpirult, majd az ujjaival a fehér, csipkeruháját kezdte piszkálni.
- Azt hiszem, szerelmes vagyok.- Elvigyorodott, majd kínosan nevetgélni kezdett. Akaratlanul is Robert jutott róla eszembe, aki pár éve szeretett bele a bejárónőnk lányába. Nekem mondta el elsőként, s ugyanilyen izgatott volt.
- Hiszen ez fantasztikus! Ki a szerencsés? Ő is így érez?- Őszintén feldobott a hír, s mindenre kíváncsi voltam. Alicia csillogó szemekkel nézett rám, én pedig úgy vigyorogtam rá, mint egy vadalma.
- Nem nevezném fantasztikusnak, mert nem tudom, hogy ő mit érez.- Kissé elszontyolodott, ezért játékosan vállon ütöttem
- Au! Látom, jó erőben vagy!- Büszkén kihúztam magam, majd visszagörnyedtem.
- Elárulod, hogy ki ő?- Vegyes érzelem járta át, nekem pedig akkor esett le. Újra elment az életkedvem, s legszívesebben sírtam volna.
- Hugo az, ugye?- Hangom erőtlennek hangzott, s most én kezdtem piszkálni a ruhámat. Ali hangosan felkuncogott, amit nem értettem.
- Dehogy! Hugo kedves, de sosem éreznék iránta többet, mint barátság.- Sokadszorra is megkönnyebbültem, aztán jobban belegondolva, nem volt más ötletem.
- Akkor fogalmam sincs. Elárulod? Már furdalja az oldalam!- Mindkét kezemmel megfogtam Alicia vállát, s gyengéden megrángattam, mire csak nevetett.
- Hű, ennyire nem látszik? Pedig azt hittem nyilvánvaló.- Elengedtem a karját, s a falnak támasztottam a fejemet.
- Elárulod végre?
- Megígéred, hogy soha, senkinek sem mondod el?- Tettetett komolysággal pillantott rám, s nehéz volt visszatartani a nevetésemet.
- Bízhatsz bennem.- Megenyhült az arca, majd visszatért a gyermeki zavara.
- Juan.- Lehunyta a szemét, reakciómra viszont legkevésbé sem számított. Hangos nevetés tört ki belőlem, Ali megszeppentsége csak fokozta a dolgot. Az okát nem tudom, de nagyon jó volt végre önfeledten nevetni. Mikor végre abbahagytam, s inkább csuklottam kacagás helyett, újra rátereltem a figyelmemet a sértődött leányzóra.
- Ezen mi volt olyan vicces? Tudom, hogy nem viszonozza, de muszáj volt kinevetned?- Gyorsan elhallgattam, de belül nagyon jól szórakoztam rajtuk.
- Nem viszonozza? Ali, te hol élsz?- Szomorú képét nem tudtam elviselni, így oldalba böktem.
- Bolondul érted, már az első perctől kezdve.- Ali teljesen ledöbbent, felpattant, majd tátott szájjal megállt előttem.
- Ez komoly?- Nem értettem őt. El sem hiszem, hogy nem tűnt fel neki...
- A vak is látja,csak te nem! Jaj Ali! Ne légy ilyen butuska!- Vigyorogva ingattam a fejem, s ismét megnevettetett a lány megvilágosodása.
- Szeret? Szeret!- Gyorsan a szájához kapott, majd halkan kántálva ezt az egy szót, ugrálni kezdett örömében. Jókedve engem is feldobott, így hamarosan együtt viháncoltunk a szoba közepén. Én egy lábon egyensúlyoztam, a másikat behajlítottam magam mögött.
- Azt mondod, tényleg tetszem neki?- Bizonytalansága az idegeimre ment.
- Ali! Nem tetszel neki! Odavan érted! Higgy nekem.- Megöleltem barátnőmet, aki beletörődött a valóságba. Mikor elengedtem, egy mámoros mosoly fogadott.
- Örülök, hogy végre megvilágosodtál.
- Sokat beszélgettem vele, de erről még nem esett szó, így nem is gondoltam rá, hogy viszonozza. Camilla, ez annyira jó érzés!- Boldog voltam, hogy örül, de egy kicsit irigyeltem is. Én is vágytam már arra, hogy valaki úgy szeressen, mint kedvesét.
Még nagyon sokáig beszélgettünk, majd unszolásomra elment, hogy Juan-nal beszélgessen. Elégedetten bújtam vissza a takaróm alá, s újra magányos lettem. Sokáig csak bámultam a plafont, majd a hasam hangod korgással jelezte, hogy ideje volna enni valamit. Fájdalomtól fintorogva kecmeregtem ki a meleg ágyamból, majd a szekrényhez sétáltam, amiben többnyire Alicia ruhái voltak. Az enyémek valahol az erdő mélyén kallódtak... Az ominózus éjjel másnapján, Tristan elment, hogy megkeresse elhagyott holmimat, de nyoma veszett mindenemnek. A ruháim érdekeltek legkevésbé, de édesanyám naplója megviselt. Minden, amit nekem hagyott, eltűnt.
Szomorúan vettem ki egy halvány rózsaszín ruhakölteményt, ami egy kicsit hosszú volt rám. Hajamat megfésültem, majd anyám kézitükrében ellenőriztem kinézetemet. A szemem karikás volt, de ezen kívül egész emberien festettem.
A tükör nem villogott a támadás óta, ami meglepett. Senkinek sem mondtam el, hogyan jutottam el Hugo-hoz, s ez rejtély is maradt.
Fájó lábbal bicegtem az ajtómhoz, amit hangtalanul nyitottam ki. Feszengtem, hogy találkozni fogok valakivel, de ez szerencsére nem történt meg. Átsétáltam a folyosón keresztül a konyháig, ami csendes volt az emberek hiányától. Beleszagoltam a levegőbe, ami arról árulkodott, hogy valaki főzött. Zöldség és krumpli illat terjengett a helységben, amitől szinte jól is laktam, de mivel bélpoklos vagyok, így nem kívántam kihagyni az evést. Kivettem magamnak egy tányért, majd megszedtem mindenféle jóval, amit találtam. Volt ott sajt, főtt krumpli, párolt zöldségek. Mennyeiek voltak!
A konyhából az ebédlőbe mentem, hol leültem egy faszékre, ami fájdalmasan nyikorgott egyet. Neki láttam falatozni, s a meleg ételek nagyon jólestek. Az utolsó falatnál járhattam, mikor csörömpölést hallottam a konyha felől, amik pár perc múlva léptekké váltak. A torkomon akadt a falat, mikor Tristan leült velem szemben, kezében egy hatalmas cipóval. Semleges tekintettel biccentett, majd neki látott felszeletelni az ételét. Próbáltam elsüllyedni, de a padló nem akart megnyílni alattam. Feszülten rágcsáltam az utolsó falatomat, s bátorságot merítettem a megszólaláshoz.
- Tristan, öm, beszélhetnénk?- Érdeklődve nézett rám, majd letette a kését.
- Persze. Én is úgy érzem, hogy lenne mit megbeszélnünk, csak nem volt időm. Hugo-t kellett ápolnom.- Hugo említése kissé felkavart, de hamar kiráztam őt a fejemből,hogy a fontos mondanivalómra tudjak koncentrálni.
- Tudod, hát, hogy is mondjam, ne haragudj rám. Tudom, elcsépelt mondat, de nem is tudom, mi ütött belém. Nem akartam galibát és semmi mást, csak jól esett a törődés és... Nem mentség. Ne haragudj. Mindent elszúrtam, pedig nem akartam. Ha akarod, most azonnal elmegyek.- Szánalmasan éreztem magam, mert nem találtam megfelelő magyarázatot a tettemre. Féltem, hogy gyűlöl, s látni sem akar többé.
- Nem haragszom rád. Mindannyiunk számára bonyolult ez a mostani helyzet, s megértem, hogy meg vagy zavarodva. Alicia is meg van bolondulva, Juan-nak borzasztó nehéz most, Miguel pedig nem találja a helyét. Mindenkinek máshogyan jönnek ki a problémái, amit el kell viselni, ha együtt akarunk élni.- Tristan-t hallgatva, elöntött a hála. Én nem lettem volna képes megbocsájtani magamnak. Ali kivételesen szerencsés, hogy egy ilyen csodálatos embert tudhat bátyjának. Már el tudtam képzelni Tris édesapját, aki olyan tiszta lelkű volt, mint ő.
- Akkor fátylat emelhetünk a történtekre? Tényleg nem haragszol?- A szemben lévő szék hátra csúszott, majd Tris karja körülölelt.
- Részemről el is van felejtve, de azért maradjon köztünk.- Egy erőltetett krákogás törte meg a meghitt pillanatot, s ha azelőtt el akartam süllyedni, most nem találok szavakat az akkori érzéseimre. A köhögés gazdája az ajtófélfának dőlve állt, kezében tállal. Fehér ingének ujjai fel voltak hajtva, s csak egy alsónadrágot viselt. Hugo jelenléte, s nadrágjának hiánya zavarva ejtett. Robert-ön kívül nem láttam még férfit, hiányos öltözetben. Zavartan lesütöttem a szemem, Tristan pedig kibontotta ölelését.
- Bocsánat, megzavartam valamit?- Gúnyosan elmosolyodott, ami undorral töltött el. Semmit sem változott...
- Nem zavartál meg semmit, én épp befejeztem az ebédemet. Jó,étvágyat!- Tristan felemelte a tálcáját, s rám mosolygott.
- Értem már! Akkor ez csak egy családépítő ölelés volt. A múltkori pedig csak egy testvéri puszi?- Az arcom rákvörös lett, s Tristan-re nézve, dühöt fedeztem fel a szemeiben.
- Tristan-nel mindent megbeszéltünk, és örülnénk, ha el tudnánk felejteni a dolgot. Egyébként, semmi közöd hozzá!- Felemeltem a hangomat, amire mindkét fiú meglepődött. Hugo védekezően maga elé emelte kezeit, s lebiggyesztette alsó ajkát.
- Legkevésbé sem érdekel, mit csinálsz, míg nem viszed véghez az aljas kis tervedet. Csak tudod, érdekesen mutatjátok ki egymásnak a szeretetet.- Teljesen összekavarodtam, s végképp nem értettem a beszélgetést. Tris mellettem termett, majd karon ragadott.
- Mindenki meg van zavarodva! Gyere Camilla! Gyorsan átkötöm a sebedet.- Elsuhantunk Hugo mellett, aki fürkészve figyelte az arcomat. Elkaptam a tekintetem, majd a konyhába érve Tristan leültetett a kanapéra, míg előkereste a kötszereket. Unottan harapdáltam az alsó ajkam, s közben Hugo szavain elmélkedtem. Elgondolkodtató és érthetetlen volt számomra, amit mondott.
Tristan leült mellém, s szótlanul átkötözte a még mindig fájó sebemet. Még csak pár perce jöttem vissza az életembe, máris kedvem lett volna visszaburkolózni a takarómba, s ki sem nézni többé. Tristan is máshol járhatott, mert homlokát néha összeráncolta. Nem szóltunk egymáshoz, ami egy idő után kezdett kínos lenni számomra. Szerencsémre Juan toppant be a konyhába, haja szanaszét állt. Remekül festett, amitől Ali biztosan elolvadt volna. Egy fehér ing volt rajta, s egy rövidebb fazonú nadrág.Amint meglátott, kivirult egy kissé.
- Camilla! Jobban vagy? Tristan senkit sem engedett be hozzád. Már hiányoztál.- Egy kecsesnek nem nevezhető pukedlizás után helyet foglalt mellettem, s összecsapta tenyerét.
- Miguel és én egy életre elég fát szedtünk! Soha többé nem fogunk fázni!- Tristan egy pillanatra ráemelte a tekintetét az elégedetten vigyorgó fiúra, majd felállva vállon veregette.
- Azt hiszem, végeztünk Camill. Legközelebb este kell majd átkötözni a lábadat. Egyébként szépen gyógyul.- Rám mosolygott, majd távozott a nappaliból. Ketten maradtunk Juan-nal, akivel nagyon szerettem volna már beszélgetni. Kevés ideje ismertem, de éreztem, hogy megért, s ugyanígy vissza. De ez kizárólag barátság volt kettőnk között.
- Már nagyon szerettem volna beszélni veled. Azóta nem is beszéltünk...- Örültem, hogy ő szólalt meg először, amit egy kedves mosollyal jutalmaztam.
- Nekem is lenne mondanivalóm. Na meg rengeteg kérdésem.- Vállammal meglöktem karját, s a folyosó felé biccentettem, jelezve, hogy menjünk be a szobámba. Gyors léptekkel hamar be is mentünk, majd helyet foglaltam az ágyon, ő pedig a kis karosszékemben. Régen fontolgattam a kérdést, s akkor jött el az ideje, hogy feltegyem.
- Hogy vagy?- Két szó, amit a lelkétől kérdeztem. Értette, mire gondoltam, mert fészkelődni kezdett mielőtt válaszolt.
- Nem. Illetve, Jobban.- Nem nézett a szemembe, s láttam, hogy eltorzul az arca.- Hiányzik.- Teljes mértékben átéreztem a helyzetét, de nem mondtam semmit. Némán odamentem, s átöleltem. Ilyenkor csak a tettek tudnak segíteni, mert a szavak lényegtelenné válnak. Pokoli érzés keringhetett benne, még ha nem is mutatta a külvilágnak.
- Közhelyesnek tűnhet, de tudom mit érzel. Add ki magadból, és megkönnyebbülsz. Időbe fog telni, mire minden rendben lesz, de itt vagyunk. Segítünk.- Hallottam, ahogyan szipog, s szorosabban ölelt.
- Nagyon nehéz. Azt a legrosszabb, hogy egyszerre két fontos személyt is elveszítettem.- Próbáltam minden fájdalmát magamba nyomni, hogy ő ne érezze őket, de ez lehetetlen. Sokan a szerelem miatt sírnak, de az közel sem hasonlítható a gyászhoz, mert ha egyszer elvesztesz valakit, az többé nem jön vissza. Örökké elnyeli a sötétség, s csak az emlékek maradnak utána.
Csendben ültünk, egymásba fonódva, mint két riadt kisgyermek, akik félnek a jövőtől.
Hagytam, hogy Juan kiengedje magából érzelmeit, de nekem egy könnycsepp sem csordult ki s szememből. Ürességet éreztem legbelül, s erőt véve magamon, már nem tudott megsiratni. Régen történt, fáj, de már nem sírhatok.
Mikor azt éreztem, Juan kicsit megnyugodott, finoman eltoltam magamtól, hogy a szemébe nézhessek.
- Jobban vagy? Nekem mindig segít egy kis könny. Bár én elég hisztis típus vagyok...- A mondat végén elnevette magát, aminek nagyon örültem.
- Köszönöm.- Hálásan nézett rám, mire aprót bólintottam.Ez csak természetes. Az öcsémet láttam benne, aki szörnyen hiányzott. Minden pillanat, amit a testvéreim nélkül töltöttem, egyre tátongóbb űrt hagyott bennem. Juan egy kicsit elfeledtette velem.
- Szeretnél másról beszélgetni?- Hevesen bólogatott, s tekintetébe visszaköltözött a huncutság, ami megmosolyogtatott.
- Akkor mesélj!- Mindkettőnknek üdébb lett a hangulata, s Juan belekezdett meséjébe.
- Hát, nálam ez eléggé látszik, de ha esetleg még nem vette volna észre mindenki, akkor elmondom. Azt hiszem, szerelmes vagyok, amiért bűntudatom is van.- Elégedett voltam, mert tudtam, mit érez Alicia. Örültem nekik, de Juan-t is megértettem. Sophie után hamar esett újra szerelembe, amiről nem tehetett.
- Ő is így akarná. Nem kell egész életedben gyászolnod.- Pont jó osztogatta a tanácsokat...- Talán hirtelen jött, de hidd el, helyénvaló.- Rám mosolygott, majd elkomorodott az arca.
- Hugo rögtön tudta, amint megláttam Ali-t.- A falat kémlelte, fájdalmasan előregörnyedve. Hugo említése mindig felkavar, s akkor sem volt máshogy. Érzelmek hada keringett bennem, örvényként, ami szinte elsodort. Könnyimmel küszködnöm kellett, amint felelevenedtek bennem szavai.
- Ne haragudj, de nem vagyok képes róla beszélni. Csak arra kérlek, értsd meg őt is. Megharapták. Sosem bántotta volna Őt.- Lehunytam a szemem, s vártam, hogy hirtelen támadt hányingerem elmúljon. Fogalmam sincs, miért védtem meg, de így láttam jónak.
Nem szólt semmit, mert hirtelen trappolást hallottunk. Zavartan összenéztünk, s már az ajtóban is voltunk. A lában megremegett, amint kinyitottam, mert egy nem várt kép tárult elém, ami ledöbbentett, s egyszerre szívbemarkoló fájdalmat okozott.
Mikor Tristan bejött, elfogott a hála. Azt a csókot csupán köszönetnek szántam, s nem gondoltam, hogy galibát csinálok. Hugo arca azóta sem ment ki a fejemből, ahogy benyit, s átsöpör rajta valami. Szinte közömbös volt, de mégsem. Leírhatatlan, amit akkor éreztem. Azonnal utána akartam menni, de nem volt erőm. Tristan hitetlenkedve meredt rám, amit meg is értek, s e miatt szörnyen is éreztem magamat. Tris kisietett a szobából, majd dörömbölésre is emlékszem, amit elnyomott a szemhéjam leereszkedése. Az álom hatalmas, ólmos keze magával ragadott, elfeledtetve az életet.
Három nappal a történtek után, a nap fénye bevilágította az egész szobámat, amitől egész testem felmelegedett. A kedvem semmilyen volt, amihez lassacskán kezdtem hozzászokni. Szörnyen hiányoztak a testvéreim, de nem tudtam ellene mit tenni. Magányos is voltam, és a hiszti egyre jobban gyülemlett bennem, amit nem akartam senkire sem rázúdítani. A legrosszabb tulajdonságom, hogy sokat szenvedek, nyavalygok, bár neveltetésem megtorolta ezt. Kiskoromban Josephine ügyelt rá, hogy nyilvános ünnepségeken rendesen viselkedjek. De hosszú évek teltek el, s húgom már nincs velem. A saját lábamra kellett állnom, amibe nem fértek bele a gyerekes érzelemkitöréseim.
Lejjebb húztam a takarómat, egészen a bokámig, s finoman kikötöztem bal vádlimat. A seb majdnem az egész területén végigfutott, de szépen gyógyulgatott. Nagyobbacska mélyedések díszítették lábamat, melyen lilás véraláfutásokat is felfedezni véltem. Sóhajtva visszatekertem a puha anyagot, majd betakaróztam. Étvágyam nem volt. Kimenni nem akartam, de feküdni sem volt kedvem. Befordultam a fal felé, majd vissza. Sehogy sem volt kényelmes, ami nagyon idegesített. Az agyam Hugo körül forgott, s mindennél jobban tudni akartam, mit érez. Tristan-nel is beszélni szerettem volna, de idő kellett hozzá, hogy a szemébe tudjak nézni. Szenvedéseim végtelennek tűntek, amit egy halk kopogás tört meg. A szívem erősen kalapált, s reménykedem, hogy nem Tris az.
- Gyere be!- Az ajtó résnyire kinyílt, s egy barna lobonc bukkant fel mögüle. Alicia látványa, s az arcán terülő mosoly teljesen megnyugtatott. Ez a lány eszméletlen! Lelke szinte világít, ahogy megtelik pozitív energiával, s ezt képes átadni, csupán egy mosollyal. A legsilányabb körülmények sem terítették le, ami igencsak irigylésre méltó adottság.
- Azt hittem, alszol. Nem akarlak zavarni, csak szólj és kimegyek.- Felültem az ágyban, majd odébb vittem hátsófelem, helyet adva fekete barátnőmnek, aki szégyenlősen ácsorgott.
- Dehogy zavarsz! Ülj le! El sem hiszed, mennyire nyomorultul érzem magam. Három napja kínoznak a gondolataim, de mindegy is, mert a te arcod ragyog. Mesélj, mi történt?- Teljesen belelkesültem, hogy végre akadt társaságom,így mindent szegény Alira zúdítottam. Mindannyiunk hangulata elég fagyos mostanság, így Ali apró boldogsága is annyit ért, mint sivatagban egy korty víz.
- Csak meg akartam nézni, minden rendben van-e. Tristan napok óta azt hajtogatja, hogy ne zavarjalak. Teljesen meg van őrülve...- A lelkesedésem elillant, amint Tris szóba került. Rögtön elfogott a rémület, hogy Alicia tudja, mi történt. Egy értelmes mondat sem keringett a fejemben, amit Ali is észrevehetett az arckifejezésemen.
- Baj van?- Kétségbeesetten fürkészett, Mire összekapartam magam.
- Nem, nincsen. Minden rendben. Tristan nem mondott semmit?- Ali hosszasan elgondolkodott, ami idegtépően hatott rám.
- Nem hiszem. Senkivel sem beszél. Biztosan kimerült, ahogyan Hugo is. Pár nap múlva biztosan a régiek lesznek.- Kissé megkönnyebbültem, hogy nem tud a csókról, de dühített, hogy Tristan szóra sem méltat.
- Beszéljünk inkább rólad. Feldobottnak tűnsz.- Mosolyt erőltettem magamra, mert nagyon érdekelt Ali vidámságának oka, s meg akartam végre feledkezni a saját gondjaimról. Ali elpirult, majd az ujjaival a fehér, csipkeruháját kezdte piszkálni.
- Azt hiszem, szerelmes vagyok.- Elvigyorodott, majd kínosan nevetgélni kezdett. Akaratlanul is Robert jutott róla eszembe, aki pár éve szeretett bele a bejárónőnk lányába. Nekem mondta el elsőként, s ugyanilyen izgatott volt.
- Hiszen ez fantasztikus! Ki a szerencsés? Ő is így érez?- Őszintén feldobott a hír, s mindenre kíváncsi voltam. Alicia csillogó szemekkel nézett rám, én pedig úgy vigyorogtam rá, mint egy vadalma.
- Nem nevezném fantasztikusnak, mert nem tudom, hogy ő mit érez.- Kissé elszontyolodott, ezért játékosan vállon ütöttem
- Au! Látom, jó erőben vagy!- Büszkén kihúztam magam, majd visszagörnyedtem.
- Elárulod, hogy ki ő?- Vegyes érzelem járta át, nekem pedig akkor esett le. Újra elment az életkedvem, s legszívesebben sírtam volna.
- Hugo az, ugye?- Hangom erőtlennek hangzott, s most én kezdtem piszkálni a ruhámat. Ali hangosan felkuncogott, amit nem értettem.
- Dehogy! Hugo kedves, de sosem éreznék iránta többet, mint barátság.- Sokadszorra is megkönnyebbültem, aztán jobban belegondolva, nem volt más ötletem.
- Akkor fogalmam sincs. Elárulod? Már furdalja az oldalam!- Mindkét kezemmel megfogtam Alicia vállát, s gyengéden megrángattam, mire csak nevetett.
- Hű, ennyire nem látszik? Pedig azt hittem nyilvánvaló.- Elengedtem a karját, s a falnak támasztottam a fejemet.
- Elárulod végre?
- Megígéred, hogy soha, senkinek sem mondod el?- Tettetett komolysággal pillantott rám, s nehéz volt visszatartani a nevetésemet.
- Bízhatsz bennem.- Megenyhült az arca, majd visszatért a gyermeki zavara.
- Juan.- Lehunyta a szemét, reakciómra viszont legkevésbé sem számított. Hangos nevetés tört ki belőlem, Ali megszeppentsége csak fokozta a dolgot. Az okát nem tudom, de nagyon jó volt végre önfeledten nevetni. Mikor végre abbahagytam, s inkább csuklottam kacagás helyett, újra rátereltem a figyelmemet a sértődött leányzóra.
- Ezen mi volt olyan vicces? Tudom, hogy nem viszonozza, de muszáj volt kinevetned?- Gyorsan elhallgattam, de belül nagyon jól szórakoztam rajtuk.
- Nem viszonozza? Ali, te hol élsz?- Szomorú képét nem tudtam elviselni, így oldalba böktem.
- Bolondul érted, már az első perctől kezdve.- Ali teljesen ledöbbent, felpattant, majd tátott szájjal megállt előttem.
- Ez komoly?- Nem értettem őt. El sem hiszem, hogy nem tűnt fel neki...
- A vak is látja,csak te nem! Jaj Ali! Ne légy ilyen butuska!- Vigyorogva ingattam a fejem, s ismét megnevettetett a lány megvilágosodása.
- Szeret? Szeret!- Gyorsan a szájához kapott, majd halkan kántálva ezt az egy szót, ugrálni kezdett örömében. Jókedve engem is feldobott, így hamarosan együtt viháncoltunk a szoba közepén. Én egy lábon egyensúlyoztam, a másikat behajlítottam magam mögött.
- Azt mondod, tényleg tetszem neki?- Bizonytalansága az idegeimre ment.
- Ali! Nem tetszel neki! Odavan érted! Higgy nekem.- Megöleltem barátnőmet, aki beletörődött a valóságba. Mikor elengedtem, egy mámoros mosoly fogadott.
- Örülök, hogy végre megvilágosodtál.
- Sokat beszélgettem vele, de erről még nem esett szó, így nem is gondoltam rá, hogy viszonozza. Camilla, ez annyira jó érzés!- Boldog voltam, hogy örül, de egy kicsit irigyeltem is. Én is vágytam már arra, hogy valaki úgy szeressen, mint kedvesét.
Még nagyon sokáig beszélgettünk, majd unszolásomra elment, hogy Juan-nal beszélgessen. Elégedetten bújtam vissza a takaróm alá, s újra magányos lettem. Sokáig csak bámultam a plafont, majd a hasam hangod korgással jelezte, hogy ideje volna enni valamit. Fájdalomtól fintorogva kecmeregtem ki a meleg ágyamból, majd a szekrényhez sétáltam, amiben többnyire Alicia ruhái voltak. Az enyémek valahol az erdő mélyén kallódtak... Az ominózus éjjel másnapján, Tristan elment, hogy megkeresse elhagyott holmimat, de nyoma veszett mindenemnek. A ruháim érdekeltek legkevésbé, de édesanyám naplója megviselt. Minden, amit nekem hagyott, eltűnt.
Szomorúan vettem ki egy halvány rózsaszín ruhakölteményt, ami egy kicsit hosszú volt rám. Hajamat megfésültem, majd anyám kézitükrében ellenőriztem kinézetemet. A szemem karikás volt, de ezen kívül egész emberien festettem.
A tükör nem villogott a támadás óta, ami meglepett. Senkinek sem mondtam el, hogyan jutottam el Hugo-hoz, s ez rejtély is maradt.
Fájó lábbal bicegtem az ajtómhoz, amit hangtalanul nyitottam ki. Feszengtem, hogy találkozni fogok valakivel, de ez szerencsére nem történt meg. Átsétáltam a folyosón keresztül a konyháig, ami csendes volt az emberek hiányától. Beleszagoltam a levegőbe, ami arról árulkodott, hogy valaki főzött. Zöldség és krumpli illat terjengett a helységben, amitől szinte jól is laktam, de mivel bélpoklos vagyok, így nem kívántam kihagyni az evést. Kivettem magamnak egy tányért, majd megszedtem mindenféle jóval, amit találtam. Volt ott sajt, főtt krumpli, párolt zöldségek. Mennyeiek voltak!
A konyhából az ebédlőbe mentem, hol leültem egy faszékre, ami fájdalmasan nyikorgott egyet. Neki láttam falatozni, s a meleg ételek nagyon jólestek. Az utolsó falatnál járhattam, mikor csörömpölést hallottam a konyha felől, amik pár perc múlva léptekké váltak. A torkomon akadt a falat, mikor Tristan leült velem szemben, kezében egy hatalmas cipóval. Semleges tekintettel biccentett, majd neki látott felszeletelni az ételét. Próbáltam elsüllyedni, de a padló nem akart megnyílni alattam. Feszülten rágcsáltam az utolsó falatomat, s bátorságot merítettem a megszólaláshoz.
- Tristan, öm, beszélhetnénk?- Érdeklődve nézett rám, majd letette a kését.
- Persze. Én is úgy érzem, hogy lenne mit megbeszélnünk, csak nem volt időm. Hugo-t kellett ápolnom.- Hugo említése kissé felkavart, de hamar kiráztam őt a fejemből,hogy a fontos mondanivalómra tudjak koncentrálni.
- Tudod, hát, hogy is mondjam, ne haragudj rám. Tudom, elcsépelt mondat, de nem is tudom, mi ütött belém. Nem akartam galibát és semmi mást, csak jól esett a törődés és... Nem mentség. Ne haragudj. Mindent elszúrtam, pedig nem akartam. Ha akarod, most azonnal elmegyek.- Szánalmasan éreztem magam, mert nem találtam megfelelő magyarázatot a tettemre. Féltem, hogy gyűlöl, s látni sem akar többé.
- Nem haragszom rád. Mindannyiunk számára bonyolult ez a mostani helyzet, s megértem, hogy meg vagy zavarodva. Alicia is meg van bolondulva, Juan-nak borzasztó nehéz most, Miguel pedig nem találja a helyét. Mindenkinek máshogyan jönnek ki a problémái, amit el kell viselni, ha együtt akarunk élni.- Tristan-t hallgatva, elöntött a hála. Én nem lettem volna képes megbocsájtani magamnak. Ali kivételesen szerencsés, hogy egy ilyen csodálatos embert tudhat bátyjának. Már el tudtam képzelni Tris édesapját, aki olyan tiszta lelkű volt, mint ő.
- Akkor fátylat emelhetünk a történtekre? Tényleg nem haragszol?- A szemben lévő szék hátra csúszott, majd Tris karja körülölelt.
- Részemről el is van felejtve, de azért maradjon köztünk.- Egy erőltetett krákogás törte meg a meghitt pillanatot, s ha azelőtt el akartam süllyedni, most nem találok szavakat az akkori érzéseimre. A köhögés gazdája az ajtófélfának dőlve állt, kezében tállal. Fehér ingének ujjai fel voltak hajtva, s csak egy alsónadrágot viselt. Hugo jelenléte, s nadrágjának hiánya zavarva ejtett. Robert-ön kívül nem láttam még férfit, hiányos öltözetben. Zavartan lesütöttem a szemem, Tristan pedig kibontotta ölelését.
- Bocsánat, megzavartam valamit?- Gúnyosan elmosolyodott, ami undorral töltött el. Semmit sem változott...
- Nem zavartál meg semmit, én épp befejeztem az ebédemet. Jó,étvágyat!- Tristan felemelte a tálcáját, s rám mosolygott.
- Értem már! Akkor ez csak egy családépítő ölelés volt. A múltkori pedig csak egy testvéri puszi?- Az arcom rákvörös lett, s Tristan-re nézve, dühöt fedeztem fel a szemeiben.
- Tristan-nel mindent megbeszéltünk, és örülnénk, ha el tudnánk felejteni a dolgot. Egyébként, semmi közöd hozzá!- Felemeltem a hangomat, amire mindkét fiú meglepődött. Hugo védekezően maga elé emelte kezeit, s lebiggyesztette alsó ajkát.
- Legkevésbé sem érdekel, mit csinálsz, míg nem viszed véghez az aljas kis tervedet. Csak tudod, érdekesen mutatjátok ki egymásnak a szeretetet.- Teljesen összekavarodtam, s végképp nem értettem a beszélgetést. Tris mellettem termett, majd karon ragadott.
- Mindenki meg van zavarodva! Gyere Camilla! Gyorsan átkötöm a sebedet.- Elsuhantunk Hugo mellett, aki fürkészve figyelte az arcomat. Elkaptam a tekintetem, majd a konyhába érve Tristan leültetett a kanapéra, míg előkereste a kötszereket. Unottan harapdáltam az alsó ajkam, s közben Hugo szavain elmélkedtem. Elgondolkodtató és érthetetlen volt számomra, amit mondott.
Tristan leült mellém, s szótlanul átkötözte a még mindig fájó sebemet. Még csak pár perce jöttem vissza az életembe, máris kedvem lett volna visszaburkolózni a takarómba, s ki sem nézni többé. Tristan is máshol járhatott, mert homlokát néha összeráncolta. Nem szóltunk egymáshoz, ami egy idő után kezdett kínos lenni számomra. Szerencsémre Juan toppant be a konyhába, haja szanaszét állt. Remekül festett, amitől Ali biztosan elolvadt volna. Egy fehér ing volt rajta, s egy rövidebb fazonú nadrág.Amint meglátott, kivirult egy kissé.
- Camilla! Jobban vagy? Tristan senkit sem engedett be hozzád. Már hiányoztál.- Egy kecsesnek nem nevezhető pukedlizás után helyet foglalt mellettem, s összecsapta tenyerét.
- Miguel és én egy életre elég fát szedtünk! Soha többé nem fogunk fázni!- Tristan egy pillanatra ráemelte a tekintetét az elégedetten vigyorgó fiúra, majd felállva vállon veregette.
- Azt hiszem, végeztünk Camill. Legközelebb este kell majd átkötözni a lábadat. Egyébként szépen gyógyul.- Rám mosolygott, majd távozott a nappaliból. Ketten maradtunk Juan-nal, akivel nagyon szerettem volna már beszélgetni. Kevés ideje ismertem, de éreztem, hogy megért, s ugyanígy vissza. De ez kizárólag barátság volt kettőnk között.
- Már nagyon szerettem volna beszélni veled. Azóta nem is beszéltünk...- Örültem, hogy ő szólalt meg először, amit egy kedves mosollyal jutalmaztam.
- Nekem is lenne mondanivalóm. Na meg rengeteg kérdésem.- Vállammal meglöktem karját, s a folyosó felé biccentettem, jelezve, hogy menjünk be a szobámba. Gyors léptekkel hamar be is mentünk, majd helyet foglaltam az ágyon, ő pedig a kis karosszékemben. Régen fontolgattam a kérdést, s akkor jött el az ideje, hogy feltegyem.
- Hogy vagy?- Két szó, amit a lelkétől kérdeztem. Értette, mire gondoltam, mert fészkelődni kezdett mielőtt válaszolt.
- Nem. Illetve, Jobban.- Nem nézett a szemembe, s láttam, hogy eltorzul az arca.- Hiányzik.- Teljes mértékben átéreztem a helyzetét, de nem mondtam semmit. Némán odamentem, s átöleltem. Ilyenkor csak a tettek tudnak segíteni, mert a szavak lényegtelenné válnak. Pokoli érzés keringhetett benne, még ha nem is mutatta a külvilágnak.
- Közhelyesnek tűnhet, de tudom mit érzel. Add ki magadból, és megkönnyebbülsz. Időbe fog telni, mire minden rendben lesz, de itt vagyunk. Segítünk.- Hallottam, ahogyan szipog, s szorosabban ölelt.
- Nagyon nehéz. Azt a legrosszabb, hogy egyszerre két fontos személyt is elveszítettem.- Próbáltam minden fájdalmát magamba nyomni, hogy ő ne érezze őket, de ez lehetetlen. Sokan a szerelem miatt sírnak, de az közel sem hasonlítható a gyászhoz, mert ha egyszer elvesztesz valakit, az többé nem jön vissza. Örökké elnyeli a sötétség, s csak az emlékek maradnak utána.
Csendben ültünk, egymásba fonódva, mint két riadt kisgyermek, akik félnek a jövőtől.
Hagytam, hogy Juan kiengedje magából érzelmeit, de nekem egy könnycsepp sem csordult ki s szememből. Ürességet éreztem legbelül, s erőt véve magamon, már nem tudott megsiratni. Régen történt, fáj, de már nem sírhatok.
Mikor azt éreztem, Juan kicsit megnyugodott, finoman eltoltam magamtól, hogy a szemébe nézhessek.
- Jobban vagy? Nekem mindig segít egy kis könny. Bár én elég hisztis típus vagyok...- A mondat végén elnevette magát, aminek nagyon örültem.
- Köszönöm.- Hálásan nézett rám, mire aprót bólintottam.Ez csak természetes. Az öcsémet láttam benne, aki szörnyen hiányzott. Minden pillanat, amit a testvéreim nélkül töltöttem, egyre tátongóbb űrt hagyott bennem. Juan egy kicsit elfeledtette velem.
- Szeretnél másról beszélgetni?- Hevesen bólogatott, s tekintetébe visszaköltözött a huncutság, ami megmosolyogtatott.
- Akkor mesélj!- Mindkettőnknek üdébb lett a hangulata, s Juan belekezdett meséjébe.
- Hát, nálam ez eléggé látszik, de ha esetleg még nem vette volna észre mindenki, akkor elmondom. Azt hiszem, szerelmes vagyok, amiért bűntudatom is van.- Elégedett voltam, mert tudtam, mit érez Alicia. Örültem nekik, de Juan-t is megértettem. Sophie után hamar esett újra szerelembe, amiről nem tehetett.
- Ő is így akarná. Nem kell egész életedben gyászolnod.- Pont jó osztogatta a tanácsokat...- Talán hirtelen jött, de hidd el, helyénvaló.- Rám mosolygott, majd elkomorodott az arca.
- Hugo rögtön tudta, amint megláttam Ali-t.- A falat kémlelte, fájdalmasan előregörnyedve. Hugo említése mindig felkavar, s akkor sem volt máshogy. Érzelmek hada keringett bennem, örvényként, ami szinte elsodort. Könnyimmel küszködnöm kellett, amint felelevenedtek bennem szavai.
- Ne haragudj, de nem vagyok képes róla beszélni. Csak arra kérlek, értsd meg őt is. Megharapták. Sosem bántotta volna Őt.- Lehunytam a szemem, s vártam, hogy hirtelen támadt hányingerem elmúljon. Fogalmam sincs, miért védtem meg, de így láttam jónak.
Nem szólt semmit, mert hirtelen trappolást hallottunk. Zavartan összenéztünk, s már az ajtóban is voltunk. A lában megremegett, amint kinyitottam, mert egy nem várt kép tárult elém, ami ledöbbentett, s egyszerre szívbemarkoló fájdalmat okozott.
...................................................................................................................................................................
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)